A pápaválasztás, vagy ahogyan a katolikus egyházjog nevezi, a konklávé, az egyik legősibb és legtitokzatosabb rítusa a kereszténységnek. Ez az esemény évszázadok óta formálja a katolikus egyház arculatát és irányát, és minden alkalommal hatalmas érdeklődés övezi, függetlenül attól, hogy mikor következik be. Bár a jelenlegi Szentatya, Ferenc pápa egészségi állapota stabil, és a pápaválasztás időpontja a jövő homályába vész, a 2025-ös év potenciális dátumként való felvetése lehetőséget ad arra, hogy elmélyedjünk ennek a komplex folyamatnak a részleteiben. Megvizsgáljuk, kik a kulcsszereplők, milyen forgatókönyvek valószínűsíthetők, és mi teszi ezt az eseményt a világ egyik legfontosabb szellemi és politikai döntéshozatali mechanizmusává.
A spekulációk a pápaválasztásról mindig is a katolikus világ, sőt a szélesebb nyilvánosság része voltak. Az egyház élén álló személy kiválasztása nem csupán egy vallási vezető kijelölése, hanem egy olyan globális figura megválasztása, aki milliárdok lelki iránytűjét befolyásolja, és jelentős erkölcsi tekintélyt képvisel a nemzetközi színtéren. Éppen ezért a folyamat minden apró részlete, a történelmi hagyományoktól a modern kihívásokig, alapos elemzést érdemel.
A pápaválasztás történelmi háttere és fejlődése
A pápaválasztás folyamata az évszázadok során jelentős változásokon ment keresztül. Az első évezredben a római püspököt, azaz a pápát, a római klérus és a nép választotta meg, hasonlóan más püspökökhöz. Ez a módszer azonban gyakran vezetett politikai beavatkozásokhoz, frakcióharcokhoz és erőszakos konfliktusokhoz, mivel a világi hatalmasságok is igyekeztek befolyásolni a választást.
A fordulópontot az 1059-es Lateráni Zsinat jelentette, amikor IX. Leó pápa után, II. Miklós pápa rendelete értelmében a bíborosok kapták meg a kizárólagos jogot a pápa megválasztására. Ez a döntés volt az első lépés afelé, hogy a választási folyamat függetlenedjen a világi befolyástól. A „konklávé” kifejezés, mely latinul „kulccsal zárva”-t jelent, a XIII. században vált hivatalossá, amikor a bíborosokat egy zárt helyre, gyakran a Sixtus-kápolnába zárták, hogy gyorsítsák a döntéshozatalt és megakadályozzák a külső nyomást.
A konklávé, a latin „cum clave” kifejezésből ered, mely szó szerint „kulccsal zárva” jelentést hordoz. Ez a zártkörűség garantálja a bíborosok szabad döntését és a választás szentségét.
A későbbi évszázadok során számos reformot vezettek be a pápaválasztási szabályzatba. V. Pius pápa 1566-ban rögzítette a kétharmados többség elvét, ami azóta is alapvető eleme a választásnak. XX. János pápa és VI. Pál pápa jelentős módosításokat eszközöltek a modern kor igényeihez igazítva a folyamatot, többek között a választó bíborosok számának növelésével és a 80 éves korhatár bevezetésével. II. János Pál pápa az Universi Dominici Gregis apostoli konstitúciójában (1996) részletesen szabályozta a konklávé minden lépését, amit XVI. Benedek pápa 2007-ben kismértékben módosított, visszatérve a kétharmados többséghez minden szavazási fordulóban.
Ki választ pápát? A bíborosi kollégium felépítése
A pápa megválasztásának joga kizárólag a bíborosi kollégiumot illeti meg. Azonban nem minden bíboros vehet részt a választásban. A hatályos egyházjog szerint csak azok a bíborosok jogosultak a szavazásra, akik a pápai szék megüresedésének napján még nem töltötték be a nyolcvanadik életévüket. Őket nevezzük választó bíborosoknak.
A bíborosi kollégium összetétele rendkívül fontos, hiszen ez tükrözi az egyház globális sokféleségét és Ferenc pápa pontifikátusának prioritásait. Ferenc pápa uralkodása alatt jelentősen megnőtt a nem európai, különösen az ázsiai, afrikai és latin-amerikai bíborosok száma. Ez a trend valószínűleg folytatódni fog, ami alapvetően befolyásolhatja a következő pápaválasztás kimenetelét.
A bíborosok általában három rendbe sorolhatók:
- Bíboros püspökök: Ők a legrégebbi bíborosok, akiknek címet Rómában vagy Róma közelében lévő suburbicárius egyházmegyékhez kötik.
- Bíboros papok: Ők a legnépesebb csoport, akik a világ különböző egyházmegyéinek vezetői, de címüket egy-egy római templomhoz kötik.
- Bíboros diakónusok: Ők általában a Vatikáni Kúria vezető tisztviselői, akiknek szintén egy római templom a címük.
A bíborosok rangja és funkciója csak a liturgikus előjogokat és a kúrián belüli hierarchiát befolyásolja, a pápaválasztás során minden választó bíboros szavazata egyenlő súlyú.
A pápaválasztás menete lépésről lépésre
A pápaválasztás rendkívül részletesen szabályozott folyamat, mely a pápai szék megüresedésétől (sede vacante) az új pápa megválasztásáig tart. Lássuk a legfontosabb lépéseket:
Sede vacante – A pápai szék üresedése
A pápai szék akkor üresedik meg, amikor a regnáló pápa meghal, vagy hivataláról lemond. Amint ez bekövetkezik, azonnal életbe lép a sede vacante állapot. Ebben az időszakban az egyházat a Kamarás bíboros (Camerlengo) irányítja, aki felelős a Vatikán adminisztrációjáért és a pápaválasztás előkészítéséért. Az ő feladata többek között a halott pápa gyűrűjének (halászgyűrű) és pecsétjének megsemmisítése, ezzel szimbolizálva a pontifikátus lezárását.
A sede vacante idején a bíborosi kollégium általános kongregációkat tart, ahol megvitatják az egyház aktuális helyzetét, a jövőbeli kihívásokat és a leendő pápa elvárásait. Ezek a megbeszélések kulcsfontosságúak a választás előtti hangulat és a lehetséges jelöltek profiljának felmérésében.
A konklávé kezdete és a Sixtus-kápolna
A pápai szék megüresedését követő 15-20 napon belül össze kell hívni a konklávét. A választó bíborosok a vatikáni Szent Márta Házba (Domus Sanctae Marthae) költöznek, ahol elszigetelve élnek a külvilágtól a választás idejére. A szavazás helyszíne a Sixtus-kápolna, amelyet gondosan előkészítenek, hogy biztosítsák a teljes titoktartást. Minden elektronikus eszközt, telefont, számítógépet és rádiót le kell adni, és a kápolna területét átvizsgálják lehallgatókészülékek után.
A konklávé ünnepélyes bevonulással kezdődik a Sixtus-kápolnába. A bíborosok esküt tesznek a titoktartásra, majd a pápai szertartásmester kimondja a történelmi mondatot: „Extra omnes!” (Mindenki ki!), ekkor mindenki elhagyja a kápolnát, kivéve a választó bíborosokat és néhány segítő személyzetet (pl. orvos, gyóntató, takarító).
A szavazási folyamat és a füstjelek
A szavazás naponta kétszer, délelőtt és délután történik, mindkét alkalommal két-két fordulóban. Egy választási forduló a következő lépésekből áll:
- Lapok kiosztása: Minden bíboros egy téglalap alakú lapot kap, melynek felső részén a „Eligo in Summum Pontificem” (A legfőbb pápává választom) felirat szerepel.
- Név beírása: A bíborosok titkosan beírják a választott jelölt nevét.
- Eskü és szavazás: Minden bíboros felemeli a lapját, és az oltárhoz járulva esküt tesz: „Esküszöm Krisztusra, az Úrra, aki majd megítél engem, hogy azt választom, akiről Isten szerintem azt akarja, hogy megválasszam.” Ezután a lapot egy urnába dobja.
- Szavazatszámlálás: Három bíboros, az úgynevezett „scrutatores” számolja össze a szavazatokat.
- Ellenőrzés: Három „revisores” bíboros ellenőrzi a számlálást.
- Égetés: A szavazólapokat elégetik egy speciális kályhában, ami a Sixtus-kápolna kéményébe vezet.
A legdrámaibb és leginkább várt pillanat a füstjelek megjelenése. Ha a pápa megválasztásához szükséges kétharmados többség nem jött létre, a lapokat nedves szalmával vagy vegyi anyagokkal égetik el, ami fekete füstöt (fumata nera) eredményez, jelezve, hogy a választás még nem történt meg. Amikor a megválasztott pápa elfogadja a tisztséget, a lapokat száraz szalmával vagy más anyagokkal égetik el, így fehér füst (fumata bianca) száll fel, jelezve a világnak az új Szentatya megválasztását. Ezt a jelzést a Szent Péter-bazilika harangjai is megerősítik.
A választás elfogadása és az „Habemus Papam”
Amint egy jelölt megkapja a szükséges kétharmados többséget, a Dékán bíboros megkérdezi tőle latinul: „Acceptasne electionem de te canonice factam in Summum Pontificem?” (Elfogadod-e a téged kánonilag megválasztott Legfőbb Pápának?) Ha a válasz „Igen”, akkor a megválasztott azonnal pápa lesz. Ezután megkérdezik tőle, milyen nevet választ magának. Ez a névválasztás szimbolikus jelentőséggel bír, jelezve az új pontifikátus irányát.
Ezt követően az új pápa átöltözik a pápai fehér reverendába, majd a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről, az ún. Loggia della Benedizionéből, a Dékán bíboros kihirdeti a világnak a hírt: „Annuntio vobis gaudium magnum: Habemus Papam!” (Nagy örömmel hirdetem nektek: Van pápánk!) Ezt követi az új pápa neve, majd ő maga is megjelenik, és elmondja első Urbi et Orbi (A városnak és a világnak) áldását.
A kulcsszereplők: bíborosok, kamara, titkárok
Bár a választó bíborosok állnak a középpontban, számos más kulcsszereplő is van, akik nélkül a pápaválasztás és az egyház irányítása nem működhetne:
- Dékán bíboros: A bíborosi kollégium feje, akinek feladata a konklávé vezetése és az új pápa megkérdezése az elfogadásról. Jelenleg Giovanni Battista Re bíboros tölti be ezt a tisztséget.
- Kamarás bíboros (Camerlengo): A sede vacante idején az egyház ideiglenes vezetője, aki gondoskodik a Vatikán adminisztrációjáról és a konklávé előkészítéséről. Jelenleg Kevin Farrell bíboros a Kamerlengo.
- Államtitkár: Bár a sede vacante idején az államtitkári poszt felfüggesztődik, az államtitkár (jelenleg Pietro Parolin bíboros) a pápa legfőbb politikai és diplomáciai tanácsadója, és rendkívül befolyásos figura a bíborosok körében.
- Pápai Szertartásmester: Ő felelős a liturgikus rendért a konklávé során, beleértve az eskütételt és a szavazólapok égetését.
Ezek a szereplők, bár nem feltétlenül választó bíborosok (a Kamerlengo és az Államtitkár általában azok), kulcsfontosságúak a folyamat zavartalan lebonyolításában és az egyház stabilitásának fenntartásában a pápai szék üresedése idején.
A lehetséges „papabili” – jelöltek és profilok
A „papabili” kifejezés azokra a bíborosokra utal, akiket a média és a szakértők esélyesnek tartanak a pápai trónra. Fontos hangsúlyozni, hogy a konklávé mindig tele van meglepetésekkel, és gyakran egy olyan bíboros kerül ki győztesen, akire kevesen számítottak. Ennek ellenére érdemes megvizsgálni azokat a profilokat és tulajdonságokat, amelyek a 21. századi egyház számára relevánsak lehetnek.
A reformista vonal folytatója
Ferenc pápa pontifikátusa a reformokról, a szinodalitásról, a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségről és a perifériákra való fókuszálásról szólt. Egy ilyen profilú „papabile” valószínűleg a pápa által megkezdett utat folytatná, hangsúlyozva a környezetvédelmet (Laudato Si’), a migráció kérdését és az egyház nyitottságát. Jellemzően a globális dél (Afrika, Latin-Amerika, Ázsia) képviselői között kereshetők az ilyen jelöltek, akik friss perspektívát hozhatnak az egyházba.
„A konklávé sosem a logikus következtetések, hanem a Szentlélek és a bíborosok szívének találkozása, tele meglepetésekkel és isteni beavatkozással.”
A hagyományőrző, doktrinális megbízhatóság
Az egyházon belül erős a konzervatív hang is, amely a hagyományos doktrínák, az erkölcsi tanítások és a liturgikus rend szigorúbb betartását sürgeti. Egy ilyen profilú pápa a tanbeli tisztaságot, a liturgikus hagyományok megőrzését és az egyházi fegyelem erősítését helyezné előtérbe. Ők gyakran európai vagy észak-amerikai bíborosok, akik teológiailag megalapozottak és a katolikus identitás erősítését tartják elsődlegesnek.
A „híd” pápa, az egység építője
Ferenc pápa alatt, és már előtte is, az egyházon belüli polarizáció felerősödött. Egyre nagyobb a feszültség a progresszív és a konzervatív szárnyak között. Egy „híd” pápa feladata az lenne, hogy egységbe kovácsolja az egyházat, enyhítse a belső feszültségeket és megtalálja a közös nevezőt a különböző irányzatok között. Ehhez kiváló diplomáciai érzékre, pasztorális tapasztalatra és mély teológiai tudásra lenne szükség.
A pasztorális vezető
Egy olyan pápa, aki elsősorban a pasztorális gondoskodást, a hívekkel való közvetlen kapcsolatot és az evangélium egyszerű üzenetének hirdetését helyezi előtérbe. Ők nem feltétlenül a legkiemelkedőbb teológusok vagy kúriai diplomaták, hanem olyan püspökök, akik hosszú éveken át szolgáltak egyházmegyéjükben, és mélyen ismerik a mindennapi emberek kihívásait és örömeit. Ferenc pápa maga is ezt a profilt képviselte megválasztásakor.
A 2025-ös pápaválasztás forgatókönyvei
A „2025” mint hipotetikus dátum lehetővé teszi, hogy különböző forgatókönyveket vázoljunk fel, figyelembe véve az egyház aktuális helyzetét és a globális kihívásokat. Ezek a forgatókönyvek nem jóslatok, hanem lehetséges irányok, amelyek mentén a bíborosok gondolkodhatnak.
1. forgatókönyv: A folytonosság és a reformok elmélyítése
Ebben a forgatókönyvben a bíborosok egy olyan pápát választanának, aki Ferenc pápa örökségét viszi tovább. Ez azt jelentené, hogy a hangsúly továbbra is a szinodalitáson, a környezetvédelemen, a szegények iránti elkötelezettségen és az egyház decentralizálásán maradna. A választás valószínűleg egy olyan bíborosra esne, aki a globális délről származik, vagy aki aktívan részt vett a szinodális folyamatban. Célja az lenne, hogy az egyház még inkább „kimenő” legyen, és aktívan válaszoljon a modern világ társadalmi kihívásaira.
Ez a forgatókönyv feltételezi, hogy Ferenc pápa által kinevezett bíborosok többsége dominálja a konklávét, és képesek egységesen fellépni egy hasonló gondolkodású jelölt mellett. Az ilyen pápa tovább erősítené az egyház társadalmi tanítását, és folytatná a küzdelmet az egyenlőtlenségek és az igazságtalanságok ellen.
2. forgatókönyv: A doktrinális megbízhatóság és a hagyományok megerősítése
Ebben az esetben a bíborosok egy olyan pápát választanának, aki a doktrinális tisztaságot és az egyházi hagyományok megerősítését tartja elsődlegesnek. Ez egyfajta reakció lehetne Ferenc pápa pontifikátusának bizonyos aspektusaira, különösen azokra, amelyeket a konzervatívabb körök túlságosan liberálisnak ítéltek. Az új pápa valószínűleg nagyobb hangsúlyt fektetne a liturgikus hagyományokra, az erkölcsi tanítások szigorúbb értelmezésére és az egyházi fegyelem erősítésére.
Ez a forgatókönyv akkor valószínű, ha a bíborosi kollégiumon belül erős ellenállás alakul ki a reformokkal szemben, vagy ha a bíborosok úgy érzik, hogy az egyháznak vissza kell térnie a „gyökerekhez” a modern kihívások közepette. Egy ilyen pápa célja az lenne, hogy megerősítse a katolikus identitást, és világosabb határokat húzzon a világi eszmékkel szemben.
3. forgatókönyv: A hídépítő és az egységre törekvő pápa
Ez a forgatókönyv egy olyan pápát vizionál, aki elsődleges feladatának az egyházon belüli szakadékok áthidalását tekinti. A bíborosok felismerhetik a belső polarizáció veszélyeit, és egy olyan vezetőt keresnének, aki képes egyesíteni a különböző frakciókat. Ez a pápa valószínűleg kiváló kommunikátor, jó diplomáciai érzékkel és mély pasztorális tapasztalattal rendelkezne. Nem feltétlenül tartozna egyik „párt” extrém szárnyához sem, hanem a középutat keresné.
Egy ilyen pápa valószínűleg hangsúlyozná a párbeszédet, a kölcsönös tiszteletet és a közös célok felé való törekvést. Feladata lenne a teológiai viták lecsendesítése és az egyház belső békéjének helyreállítása, hogy az hatékonyabban tudjon tanúságot tenni a világnak.
4. forgatókönyv: Egy „meglepetés” pápa
Ahogy a történelem is mutatja, a konklávé gyakran tartogat meglepetéseket. A bíborosok végül egy olyan jelöltet választhatnak, akire senki sem számított, egy „outsidert”, aki nem tartozik a nyilvánosan emlegetett „papabili” közé. Ez a forgatókönyv akkor válhat valósággá, ha a fő jelöltek között patthelyzet alakul ki, és egyikük sem tudja megszerezni a szükséges kétharmados többséget. Ilyenkor gyakran egy kompromisszumos jelölt kerül előtérbe.
Ez a pápa lehet egy kevésbé ismert, de mélyen spirituális, karizmatikus figura, vagy egy olyan bíboros, aki a globális egyház egy olyan szegletéből érkezik, amelyre eddig kevesebb figyelem irányult. A „meglepetés” pápa megválasztása jelezheti a bíborosok azon vágyát, hogy friss vért és új irányt adjanak az egyháznak, a megszokott sémákon túllépve.
A pápa szerepe a 21. században: kihívások és elvárások
A pápa szerepe a modern világban rendkívül összetett és sokrétű. Nem csupán egy milliárd katolikus lelki vezetője, hanem egy globális erkölcsi tekintély, egy államfő (Vatikánváros), és egy hatalmas nemzetközi szervezet (a katolikus egyház) adminisztratív vezetője.
Lelki vezető és erkölcsi iránytű
Ez a legfontosabb szerep. A pápa feladata az evangélium hirdetése, a katolikus tanítás megőrzése és továbbadása, valamint a hívek lelki gondozása. A 21. században ez magában foglalja a hit válságára való reagálást, a szekularizáció kihívásait, és a modern ember egzisztenciális kérdéseire adott válaszokat. A pápa szavainak súlya van a béke, az emberi jogok és a társadalmi igazságosság kérdésében is.
Globális diplomata és béketeremtő
A Szentszék, mint a világ egyik legrégebbi diplomáciai intézménye, jelentős szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatokban. A pápa gyakran közvetít konfliktusokban, felszólal az elnyomottak védelmében, és előmozdítja a vallásközi párbeszédet. Ferenc pápa például aktívan részt vesz a környezetvédelemért folytatott küzdelemben és a migrációs válság kezelésében.
Az egyház megújítója és reformátora
Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, hogy releváns maradjon a változó világban. A pápa feladata, hogy vezesse ezt a folyamatot, legyen szó a kúria reformjáról, az egyházon belüli visszaélések elleni küzdelemről, vagy a nők szerepének újragondolásáról az egyházban. Ferenc pápa a szinodalitás hangsúlyozásával igyekszik szélesebb körben bevonni a híveket az egyház életébe és döntéshozatalába.
A kihívások: szekularizáció, visszaélések, polarizáció
A következő pápa hatalmas kihívásokkal néz majd szembe. A szekularizáció Nyugaton egyre nagyobb méreteket ölt, a fiatalok elfordulnak az egyháztól. Az egyházi visszaélések botránya továbbra is beárnyékolja az egyház hitelességét, és alapvető reformokat követel. Az egyházon belüli polarizáció – a hagyományőrzők és a progresszívek közötti feszültség – szintén komoly próbatétel elé állítja a jövőbeli Szentatyát. Emellett a globális politikai instabilitás, a klímaváltozás és a szegénység is sürgető problémák, amelyekre az egyháznak választ kell adnia.
A média és a közvélemény szerepe
A pápaválasztás, különösen a modern korban, hatalmas médiaesemény. A világ minden tájáról érkező újságírók, tévéstábok és online platformok követik nyomon a Vatikán minden rezdülését. Ez a figyelem egyrészt lehetőséget ad az egyháznak, hogy üzenetét széles körben eljuttassa, másrészt azonban fokozott nyomást is jelent.
Spekulációk és elemzések
A konklávé előtt és alatt a média tele van spekulációkkal a lehetséges jelöltekről, a bíborosok közötti erőviszonyokról és a lehetséges stratégiákról. Ez a folyamatos elemzés és találgatás hozzájárul a pápaválasztás iránti érdeklődés fenntartásához, de néha torz képet is adhat a valóságról.
A közösségi média megjelenésével a pápaválasztásról szóló diskurzus még inkább felgyorsult és demokratizálódott. A hívek és a kívülállók is aktívan részt vesznek a beszélgetésekben, megosztják véleményüket és reményeiket. Ez egyrészt pozitív, mert szélesebb körű bevonódást tesz lehetővé, másrészt azonban teret ad a félrevezető információknak és a túlzott szubjektivitásnak is.
A titoktartás és a nyilvánosság
A konklávé egyik legfontosabb eleme a teljes titoktartás. A bíborosok esküt tesznek arra, hogy semmilyen információt nem osztanak meg a külvilággal a választás menetéről. Ez a szigorú szabályzat a média korában különösen nagy kihívást jelent. A Vatikán mindent megtesz, hogy a bíborosok teljes elszigeteltségben hozhassák meg döntésüket, védve őket a külső nyomástól és a média befolyásától. A titoktartás célja, hogy a választás ne egy politikai kampány, hanem egy spirituális döntés legyen.
Ennek ellenére a nyilvánosság várakozása és a média figyelme elkerülhetetlenül hatással van a folyamatra. A bíborosok, bár elszigetelten vannak, tudatában vannak annak, hogy a világ szeme rájuk szegeződik, és döntésük messzemenő következményekkel jár. Ez a kettősség – a titoktartás szentsége és a globális nyilvánosság – teszi a pápaválasztást egyedülálló eseménnyé.
A pápaválasztás spirituális dimenziója
Minden politikai és társadalmi vetülete ellenére a pápaválasztás elsősorban egy mélyen spirituális esemény. A katolikus hit szerint a bíborosok nem csupán emberi belátásuk szerint választanak, hanem a Szentlélek vezetését keresik. Ez a hit alapvetően határozza meg a konklávé hangulatát és a bíborosok hozzáállását.
Imádság és lelki felkészülés
A konklávé előtt a bíborosok hosszas imádsággal és lelki felkészüléssel töltik az időt. A sede vacante időszakában számos imádságot tartanak világszerte a Szentlélek vezetéséért, hogy a bíborosok bölcs döntést hozhassanak. A konklávé kezdetén a bíborosok Veni Creator Spiritus (Jöjj, Teremtő Lélek) himnuszt énekelnek, kérve a Szentlélek eljövetelét és útmutatását.
Ez a spirituális dimenzió emeli ki a pápaválasztást a puszta politikai döntéshozatali folyamatok közül. A bíborosok nem saját érdekeik vagy pártállásuk szerint döntenek, hanem az egyház javát és Isten akaratát keresik. Ez a hit a Szentlélek beavatkozásában adja a konklávé szentségét és egyediségét.
A döntés súlya és a felelősség
Minden egyes bíboros tisztában van azzal a hatalmas felelősséggel, ami a vállát nyomja. A megválasztott pápa a világ legnagyobb vallási közösségének feje lesz, és döntései milliárdok életére lesznek hatással. Ezért a választás során a személyes preferenciáknak háttérbe kell szorulniuk, és az egyház egészének érdekeit kell szem előtt tartani.
A konklávé tehát nem csupán egy szavazás, hanem egy közösségi imádság és lelki megkülönböztetés folyamata, amelyben a bíborosok megpróbálják felismerni Isten akaratát az egyház jövőjére vonatkozóan. Ez a mélyen spirituális megközelítés teszi a pápaválasztást egy olyan eseménnyé, amely évszázadok óta képes megújulni és reményt adni a katolikus világnak.