Amint az nem reprezentatív felmérésünkből („Várod már a tavaszt?”) is kiderül: az emberek többsége bizony várja már a jó időt. Nem csoda, hiszen a 2009-2010-es tél bizony kitett magáért. Bánkódhattunk ugyan a karácsonyi 20 fok miatt, de februárban bőven kárpótolt a hó. Most azonban végre március van, és hiába erőlködik a hideg, a költöző madarak már útnak indultak. De mit is tudunk a költöző madarakról?
Sokáig semmit sem tudtunk. Egészen az 1200-as évek közepéig kellett az emberiségnek találgatnia ahhoz, hogy valamiféle jelzést kapjon arról, hová tűnnek el időről időre egyes madárfajok, és honnan térnek aztán vissza. A legenda szerint egy német pap egy kis üzenetet erősített egy fecske lábára: „Ó, fecske, mondd, hol töltöd a telet?” S csodák csodája, a madár tavasszal válasszal tért vissza: „Ázsiában, Petrus házában.”
Ma már nem kell sem találgatnunk, sem titokzatos idegenekkel üzeneteket váltanunk ahhoz, hogy megtudjuk, merre telelnek költöző madaraink. Erre (is) szolgál a madárgyűrűzés, melynek során a befogott madarak lábára egy sorszámozott cinkgyűrűt erősítenek. Ez tartalmazza a gyűrűzés országát, valamint egy sorszámot, mely a madár egyedi azonosítója. Az eljárás segítségével az ornitológusok következtetni tudnak a madarak távol töltött életére, vonulásukra, információt kapnak a pihenőhelyeikről, s ezáltal a táplálkozási szokásaikról.
A gyűrűzéstől sokkal modernebb és hatékonyabb módszer a radaros megfigyelés, sőt, a nagyobb testű madarakra rádióadót is rögzítenek, mely segítségével az állat folyamatosan nyomon követhető.
Az említett módszereknek köszönhetően most már azt is pontosan tudjuk, hogy az európai költöző madarak vonulása három fő irányba történik: Észak-Európából és Délkelet-Európából dél-nyugati irányba, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül; a másik útvonal szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át; a harmadik – délkeleti – út a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül húzódik.
Ezt az emberi léptékkel mérve is hatalmas távot a madarak természetesen nem egyhuzamban teljesítik. A legtöbb faj naponta csak néhány órát repül, s kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, hetekig is egy pihenőhelyen marad. Érdekesség, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt zajlik le (Ugye, utazásaink során mi is éreztük már, hogy hazafelé rövidebb az út…?) A fészekrakó ösztön, a költés iránti „vágy” hajtja szülőhazájukba madarainkat.
Kevésbé ismert tény, hogy vannak hazánkban telelő madarak is, melyek a hideg évszak beálltakor érkeznek, és tavaszig maradnak nálunk. Ilyenek például: vetési varjú, fenyőpinty, csonttollú, zsezse, süvöltő, nagy őrgébics. Az időjárás függvényében előfordulhat, hogy más, enyhébb vidékre vágyó madár is hazánkban tölti a telet.
Legismertebb költöző madaraink:
Gólya:
„Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.” (Petőfi Sándor: A gólya)
Valószínűleg nem csak Petőfi érzett így a hatalmas, fehér madarak iránt; ma is sokan rajongunk értük. Bizonyítja ezt az is, hogy az internetnek köszönhetően ma már több gólyafészek életét kísérhetjük figyelemmel, webkamerán keresztül. Hazánkban a leghíresebb a darányi gólyapár, Chuck és Ludmilla, „akiknek” rajongói összetartó, mozgalmas fórumot is létre hoztak itt.A gólyák márciusban érkeznek (idén már megérkezett az első gólya, Tüskevárba.), és augusztusban kelnek útra, a telet Dél-Afrikában töltik.
Aki szívesen figyeli a gólyák életét, s megfigyeléseit, fotóit megosztaná másokkal, az látogassa meg a Magyar Madártani Egyesület (a továbbiakban MME) gólya adatbázisát!
Füsti fecske:
„- Istenem... fecskemadár... Isten madárkája - és kinyújtotta a kezét -, üzenetet küldenék a kisfiamnak. Elviszed-e?
Vit topogott a korláton. Nem tudta, mi most a teendő. "Ó, Csí, de hiányzol! Mit mondhat? Nem bánt-e?"
Odabent az asszony megint megszólalt:
- Nézze csak! Nézze: fecskemadár! Olyan bánatosan csicsergett, arra ébredtem fel.
- Az ám - nézett ki a szomorú férfi -, március van. Mennek hazafelé.
- Hát mi mikor megyünk? Most már odahaza is szép idő van.” (Fekete István: Csí)
Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen elterjedt, hat alfaja alakult ki. Hazánkban az európai füsti fecske él. Kicsi, könnyű, kecses madár, villás farktollai az évek múlásával egyre hosszabbakká válnak.
Feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, torka és homloka vöröses. Április körül érkezik vissza telelőhelyéről, és májusban kezdi a költést, majd szeptemberben hatalmas csapatokba verődve, a villanydrótokon ülve várja, hogy indulhasson a nagy útra. A telet Afrikában tölti. A 2010-es évet az MME a fecske évének nyilvánította, tekintettel a veszélyeztetett faj nagymértékű fogyatkozására. Ettől az évtől kezdve, a gólyákhoz hasonlóan, fecskékre vonatkozó adatokat is feltölthetnek a laikus megfigyelők is a fecske monitoring központba. További költöző madaraink: pacsirta (Dél-Európában telel), tőkés réce (a Földközi-tengernél telel), dankasirály (Földközi-tenger), feketerigó (egy részük állandó, más részük a Földközi-tengernél telel), nagykócsag (Dél-Európa), szárcsa (Földközi-tenger), kárókatona (Közép-és Dél-Európa).
(Nagy költőinket, íróinkat is rendszeresen megihlették a költöző madarak. Legszebb és legpontosabb leírást talán Fekete István regényeiben, elbeszéléseiben találunk róluk.)
